A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kukorica. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kukorica. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. február 7., vasárnap

Mennyei kovászos pizza









Érett anyakovász 
Reggel és este etetem: 15gr anyakovászhoz teszek 12gr szoba hőmérsékletű vizet és 20gr réteslisztet. Nem mindig van egyenletes meleg a konyhában (ősszel, tavasszal), ezért a mikrosütőben lakik a kovászom. Ha "gyorsítani" szeretném a munkáját, akkor lezárt üvegben teszek mellé forró vizet. 

A kovász idításánál ugyanezzel az aránnyal készítem az első nap a kovászt. Állandó hőmérsékletre van szüksége ahhoz, hogy megerősödjön. Az első 7 napban a kimaradó kovászt ki kell dobni, mert még nem használható. A nyolcadik naptól lehet használni a kovászt a sütéshez. Természetesen a munkám mellett nem mindig tudok sütni kenyeret, süteményt egyéb tésztát, ezért a naponta kimaradó kovászt meg szoktam szárítani és porrá töröm. Üvegben tárolom. Előfordult már olyan, hogy nem voltam itthon, ezért nem tudtam volna gondozni a kovászkámat. Ilyenkor nagy segítség a szárított kovászt elővenni, amit két napi etetéssel föl lehet aktiválni és süthetünk ismét vele.



Sütés előtt két nappal az anyakovász esti etetésénél öreg tésztát készítek. 30 gr anyakovász és 45 gr szoba hőmérsékletű vizet elkeverek, hozzáadok 75 gr réteslisztet. Jól összekeverem, átgyúrom, ütögetem, majd gömbölyűre formázom, és a tetejét bevágom keresztbe ollóval. Beleteszem egy nagyobb üvegbe. (Később már akkor is működik, ha csak összegyúrjuk a tésztát és üvegbe tesszük.) Reggelre a duplájára megkel az üvegben. 

Ehhez az öreg kovászhoz reggel hozzáadom az anyakovász etetésénél kimaradt 30 gr anyakovászt. Összekeverem és amikor felfut délután használom a tésztához. 

Kenyérsütésnél ez az időbeosztás. 

Focacciánál, pizzánál és egyéb tésztáknál a sütés idejéhez számolom vissza a kelesztés idejét és az öregtészta felfutását. Az IDŐ a legfontosabb a kovászos tésztáknál. Nincs vele sok munka, csak adjunk neki elég időt, hogy ő saját maga el tudja végezni a dolgát.

Ha reggelire sütök focacciát, vagy valamilyen sütit sütök hétvégén, akkor két nappal előtte elkészítem az öregtésztát. Másnap reggel megetetem, még estig hagyom dolgozni. Este összeállítom a tésztát. Reggelig hagyom kelni. Amikor délután vagy este sütök, akkor fordítva időzítem. 

Leírva lehet, soknak és nehéznek tűnik, de ez a legegyszerűbb, amikor már a kovász jól működik. Csak jól kell tudni megszervezni a napokat. Minimális munkával ehetünk nagyon finom házi tésztát minden hozzáadott adalékok nélkül.



Dagasztógépben jól összedolgozom a (autolizálok) 300gr 40 fokos vizet és 450 gr átszitált fehér lisztet. (Kézzel is nagyon jól ki lehet dolgozni.) Letakarva egy órát pihentetem. 

A pihentetés után a tésztához keverem az öreg kovászt. 
Nagyon jól kidolgozom a tésztát. 10 gr sót felolvasztok nagyon pici meleg vízben. 
Ezt hozzáöntöm a tésztához és tovább dagasztom.
Amikor már nagyon szépen összeállt a tészta, elválik az edény falától, akkor átteszem egy kiolajozott tálba és letakarva 8-10 órát kelesztem. 
A mikrosütő nagyon bevált nekem a tészta pihentetéséhez.

Pizza tészta készítésénél a kelesztés után kicsi lisztet még lehet hozzá gyúrni, mert lágy a tészta. Kevés liszt hozzáadásával könnyen kezelhető tésztát kapunk. 
Elosztjuk a tésztát annyifelé, ahány pizzát szeretnénk készíteni. 

Egy adag tésztából akár hat kisebb pizza is készülhet, de utóbb két nagyot sütöttünk.



Az ananászos kukoricás pizza alapja is sűrített paradicsom volt. Rátettem a sonkát, a kukoricát, ananászt, végül sajtot reszeltem rá.





A magyaros pizzára is sűrített paradicsomot kentem, rátettem a kolbászt, kukoricát, kaliforniai paprikát (egy kicsi darab maradt korábbról). Végül a reszelt sajtot. 


Hihetetlenül finom, vékony lett a tészta. 


 

2020. január 8., szerda

Fűszeres farfalle






Amikor egyedül vagyok itthon, ritkán szoktam főzni, mert marad hétvégéről, vagy veszek elő készételt a kamrapolcról. Ma azonban megéheztem egy kis tésztára. Holnap sűrű napom lesz, így holnapra is főztem – gyorsan – finomat. Mivel nem tudok keveset főzni, ezért ebből négyen is jóllaknának. 

Hozzávalók négy személyre: 

1 kisebb fej lila hagyma,
10 dkg reszelt trappista sajt,
10 dkg tejszínes krémsajt (tömlős),
10 dkg sonka, 
1 üveg gomba, 
1 doboz kukorica, 
pici só, 
1-1,5 dl főzőtejszín, 
1 kávéskanál őrölt szerecsendió,
1 teáskanál lestyán,
fél teáskanál petrezselyem,
ízlés szerint őrölt bors,
fél csomag farfalle tészta,
5 dkg vaj
 


Kifőztem fél csomag farfalle tésztát sós vízben, leszűrtem.

Egy kisebb fej lila hagymát felaprítottam és kevés vajon megpirítottam. Hozzáadtam a feldarabolt gombát, sonkát és kukoricát.








Kicsit átforgattam a vajon, majd hozzáadtam a krémsajtot és a reszelt sajtot a lestyánnal, pici sóval, borssal. 

Felöntöttem a főzőtejszínnel és jól összeforraltam. 



Hozzákavartam a tésztát.

2019. december 21., szombat

Halas penne Ágis szószban







Karácsony előtt a sok-sok teendő közepette néha csak "összedobunk valamit gyorsan", hogy tudjunk enni. Ez a tészta gyakran kerül az asztalunkra egy pohárka rosé borral, mert ízletes, különleges, laktató, néhány perc alatt kész van és jókat beszélgetünk mellette. 


Az alapreceptet a páromtól tanultam, amit kiegészítettem egy kis ezzel-azzal. 

Hozzávalók 4 személyre: 

- 1 tonhalkonzerv napraforgóolajban

- 1 füstölt sprotni olajban

- 1 csemege kukorica konzerv
- 3dl főzőtejszín
- 1 kisebb vöröshagyma
- só
- bors
- petrezselyem
- majoránna
- 1 csomag penne tészta

Elkészítése: 


Kifőzzük sós vízben a penne tésztát. Közben az apróra vágott vöröshagymát beletesszük a serpenyőbe/ wokba és egy pici olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a kétféle halkonzervet. Pároljuk még egy kicsit, majd hozzáöntjük a kukoricakonzervet is. Sózzuk, borsozzuk. Felöntjük a főzőtejszínnel. Hozzáadjuk a szárított majoránnát ízlés szerint és a szárított petrezselymet.


Az egészet összeforraljuk és hozzáadjuk a felaprított nyers vagy fagyasztott petrezselyemzöldet.
Egyet forralunk rajta és elkészült a halas szószunk.



Utolsó lépésként hozzákeverjük a tésztát.




2019. október 22., kedd

Csöves kukorica - a nyáridéző








Volt itthon három olívabogyós üvegünk. A papírját olyan erős ragasztóval ragasztották rá, hogy mindent be kellett vetnem az eltávolításához. Áztattam, kapartam, dörzsöltem és győztem. Egy lapkát cserélnem kellett, mert késsel feszegettük és eldeformálódott. Az már nem használható, mert nem zár rendesen.

Három olivás üveg kukoricát tettem el, a többit most megfőztem, mert nagyon szeretem!😆

100 fokon 120 percig dunsztolom. Az üvegbe tettem egy kávéskanál sót és csipet citromsavat. Felöntöttem hideg vízzel.