A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kovász. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kovász. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. február 7., vasárnap

Mennyei kovászos pizza









Érett anyakovász 
Reggel és este etetem: 15gr anyakovászhoz teszek 12gr szoba hőmérsékletű vizet és 20gr réteslisztet. Nem mindig van egyenletes meleg a konyhában (ősszel, tavasszal), ezért a mikrosütőben lakik a kovászom. Ha "gyorsítani" szeretném a munkáját, akkor lezárt üvegben teszek mellé forró vizet. 

A kovász idításánál ugyanezzel az aránnyal készítem az első nap a kovászt. Állandó hőmérsékletre van szüksége ahhoz, hogy megerősödjön. Az első 7 napban a kimaradó kovászt ki kell dobni, mert még nem használható. A nyolcadik naptól lehet használni a kovászt a sütéshez. Természetesen a munkám mellett nem mindig tudok sütni kenyeret, süteményt egyéb tésztát, ezért a naponta kimaradó kovászt meg szoktam szárítani és porrá töröm. Üvegben tárolom. Előfordult már olyan, hogy nem voltam itthon, ezért nem tudtam volna gondozni a kovászkámat. Ilyenkor nagy segítség a szárított kovászt elővenni, amit két napi etetéssel föl lehet aktiválni és süthetünk ismét vele.



Sütés előtt két nappal az anyakovász esti etetésénél öreg tésztát készítek. 30 gr anyakovász és 45 gr szoba hőmérsékletű vizet elkeverek, hozzáadok 75 gr réteslisztet. Jól összekeverem, átgyúrom, ütögetem, majd gömbölyűre formázom, és a tetejét bevágom keresztbe ollóval. Beleteszem egy nagyobb üvegbe. (Később már akkor is működik, ha csak összegyúrjuk a tésztát és üvegbe tesszük.) Reggelre a duplájára megkel az üvegben. 

Ehhez az öreg kovászhoz reggel hozzáadom az anyakovász etetésénél kimaradt 30 gr anyakovászt. Összekeverem és amikor felfut délután használom a tésztához. 

Kenyérsütésnél ez az időbeosztás. 

Focacciánál, pizzánál és egyéb tésztáknál a sütés idejéhez számolom vissza a kelesztés idejét és az öregtészta felfutását. Az IDŐ a legfontosabb a kovászos tésztáknál. Nincs vele sok munka, csak adjunk neki elég időt, hogy ő saját maga el tudja végezni a dolgát.

Ha reggelire sütök focacciát, vagy valamilyen sütit sütök hétvégén, akkor két nappal előtte elkészítem az öregtésztát. Másnap reggel megetetem, még estig hagyom dolgozni. Este összeállítom a tésztát. Reggelig hagyom kelni. Amikor délután vagy este sütök, akkor fordítva időzítem. 

Leírva lehet, soknak és nehéznek tűnik, de ez a legegyszerűbb, amikor már a kovász jól működik. Csak jól kell tudni megszervezni a napokat. Minimális munkával ehetünk nagyon finom házi tésztát minden hozzáadott adalékok nélkül.



Dagasztógépben jól összedolgozom a (autolizálok) 300gr 40 fokos vizet és 450 gr átszitált fehér lisztet. (Kézzel is nagyon jól ki lehet dolgozni.) Letakarva egy órát pihentetem. 

A pihentetés után a tésztához keverem az öreg kovászt. 
Nagyon jól kidolgozom a tésztát. 10 gr sót felolvasztok nagyon pici meleg vízben. 
Ezt hozzáöntöm a tésztához és tovább dagasztom.
Amikor már nagyon szépen összeállt a tészta, elválik az edény falától, akkor átteszem egy kiolajozott tálba és letakarva 8-10 órát kelesztem. 
A mikrosütő nagyon bevált nekem a tészta pihentetéséhez.

Pizza tészta készítésénél a kelesztés után kicsi lisztet még lehet hozzá gyúrni, mert lágy a tészta. Kevés liszt hozzáadásával könnyen kezelhető tésztát kapunk. 
Elosztjuk a tésztát annyifelé, ahány pizzát szeretnénk készíteni. 

Egy adag tésztából akár hat kisebb pizza is készülhet, de utóbb két nagyot sütöttünk.



Az ananászos kukoricás pizza alapja is sűrített paradicsom volt. Rátettem a sonkát, a kukoricát, ananászt, végül sajtot reszeltem rá.





A magyaros pizzára is sűrített paradicsomot kentem, rátettem a kolbászt, kukoricát, kaliforniai paprikát (egy kicsi darab maradt korábbról). Végül a reszelt sajtot. 


Hihetetlenül finom, vékony lett a tészta. 


 

2020. május 25., hétfő

Kakaós csiga kovászosan saját recepttel



A hétvégém rengeteg munkával és még több örömmel telt. A családomat vártam és kedveskedtem nekik egy kis süteménnyel is.



Mióta kovászolok, azóta élesztővel nem is sütöttem. A kakaós csiga is kovásszal készült. 

Annyiban "nehezebb" a dolgom, hogy napokkal előre kell terveznem a tennivalókat. 

Kezdek belejönni és minden pillanata tetszik.



Hozzávalók a tésztához:


160 gr kovászos öregtészta, melynek leírása az alábbi linken található:



360 gr langyos tej

500 gr átszitált fehér liszt

90 gr. kristálycukor

6 gr só

65 gr olvasztott vaj 

1 cs citromos vaníliás cukor




Az átszitált liszthez hozzáöntöm a langyos tejet és dagasztógépben összekeverem. Pihentetem fél órát. 



Hozzáadom a cukrot, a vaníliás cukrot és a pici tejben elkevert sót. 
Dagasztom, majd hozzáöntöm az olvasztott vajat is. 

A géppel jól kidolgoztatom a tésztát, majd kiveszem a konyhapultra és kevés liszten átgyúrom óvatosan. 

Amikor elkészült, egy pici tésztát kicsípek és gombócot formálok belőle lisztes kézzel. Ezt a gombócot egy pohár szoba hőmérsékletű vízbe teszem. Amikor a víz tetejére feljön a gombóc, akkor megkelt a tészta és lehet tovább dolgozni vele.

 Ezt a tésztát nyolc órán át kelesztettem, tehát egy éjszaka. 

Töltelék:

60 gr. kakaó

120 gr. kristálycukor

110 gr olvasztott vaj

60 gr. apróra vágott csokoládé




Másnap reggel kivettem a tálból és kinyújtottam. 


Megkentem az olvasztott vajjal és rászórtam a kakaót, a cukrot és a tetejére a csokidarabokat. A tészta egyik szélét ujjnyi szélesen üresen hagytam, hogy összetapadjon amikor feltekerem.



Óvatosan feltekertem és éles késsel ujjnyi vastag szeleteket vágtam.



Sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem a csigákat - kellő távolságra egymástól. Letakarva még két órát kelesztettem.




210 fokos sütőben 10 percig sütöttem.








2020. május 18., hétfő

Focaccia - Ágisan






Már nagyon jól sikerülnek a tiszta kovászból készült kenyereim. 

Párom hétvégén focacciát kért reggelire. 
Amikor Olaszországban dolgozott, gyakran evett. Így hát hozzáfogtam. 

Elég nagy kihívás volt ez számomra, de a végeredmény teljesen jó lett.



A focaccia sütés előtt két nappal az anyakovász esti etetésénél öreg tésztát készítek. 30 gr anyakovász és 45 gr szoba hőmérsékletű vizet elkeverek, hozzáadok 75 gr réteslisztet. Jól összekeverem, átgyúrom, ütögetem, majd gömbölyűre formázom, és a tetejét bevágom keresztbe ollóval. Beleteszem egy nagyobb üvegbe. Reggelre a duplájára megkel az üvegben. Ehhez az öreg kovászhoz reggel hozzáadom az anyakovász etetésénél kimaradt 30 gr anyakovászt. Összekeverem és amikor felfut délután használom a kenyértésztához.


A sütés előtti délután dagasztógépben jól összedolgozom a (autolizálok) 300gr 40 fokos vizet és 450 gr átszitált fehér lisztet. Letakarva egy órát pihentetem. 

A pihentetés után a tésztához keverem az öreg kovászt. 
Nagyon jól kidolgozom a tésztát. 10 gr sót felolvasztok nagyon pici meleg vízben. 
Ezt hozzáöntöm a tésztához és tovább dagasztom.
Amikor már nagyon szépen összeállt a tészta, elválik az edény falától, akkor átteszem egy kiolajozott tálba és a tetejét is meglocsolom olíva olajjal. Letakarva 12 órát (egy éjszakát) kelesztem a mikróban. Itt állandó hőmérsékleten kel a tészta.



Másnap reggel a tésztát olíva olajjal kikent tepsibe teszem és az ujjaimmal nyomkodva kitöltöm a tepsit.



Letakarom a tepsit és legalább két órán át ismét kelesztem a tésztát.



Amikor megkelt a tészta, meglocsolom olíva olajjal a tetejét és szórok rá egy kis oregánót.  Az ujjaimmal benyomkodom a tésztát. Megszórom nagy szemű tengeri sóval.


220 fokon alul - felül sütéssel kb 25 perc alatt pirosra sütöm.







Különlegesen finom, enyhén sós, ropogós kenyeret reggeliztünk. 
















2020. május 2., szombat

Kovászos kenyér - saját receptemmel






Régóta próbálkozom a kovász készítéssel, kovászos kenyér sütésével. Többször feladtam – újra kezdtem. Rengeteg videót megnéztem, cikket elolvastam. Igazából sosem voltam teljesen elégedett a végeredménnyel, ami azért néha igazán jól sikerült.
Most végre rájöttem a sokadik próbálkozás után, hogy a saját konyhámban, a saját kezemmel csak saját recepttel sikerülhet a kenyerem úgy, ahogy én elképzeltem. Így hát összegyúrtam a saját receptemet és azt hiszem, maradok emellett, mert az eddigi legjobb kenyeret sikerült sütnöm. Még van mit javítani, de az alap már jó lesz.



A kenyérsütés előtt két nappal az anyakovász esti etetésénél öreg tésztát készítek. 30 gr anyakovász és 45 gr szoba hőmérsékletű vizet elkeverek, hozzáadok 75 gr réteslisztet. Jól összekeverem, átgyúrom, ütögetem, majd gömbölyűre formázom, és a tetejét bevágom keresztbe ollóval. Beleteszem egy nagyobb üvegbe. Reggelre a duplájára megkel az üvegben. Ehhez az öreg kovászhoz reggel hozzáadom az anyakovász etetésénél kimaradt 30 gr anyakovászt. Összekeverem és amikor felfut délután használom a kenyérhez.


Érett anyakovász 


(Reggel és este etetem: 15gr anyakovászhoz teszek 12gr szobahőmérsékletű vizet és 20gr réteslisztet)


Érett öregtészta
(30 gr anyakovászt és 45 gr szoba hőmérsékletű vizet elkeverek, hozzáadok 75 gr réteslisztet. Jól összekeverem, átgyúrom, ütögetem, majd gömbölyűre formázom, és a tetejét bevágom keresztbe ollóval. Beleteszem egy nagyobb üvegbe. Reggelre a duplájára megkel az üvegben.) 


Öregtészta  - használat előtt


A kenyérsütés előtti délután dagasztógépben jól összedolgozom a (autolizálok) 300gr 40 fokos vizet és 450 gr átszitált fehér lisztet. Letakarva egy órát pihentetem. 


A pihentetés után a tésztához keverem az öreg kovászt. 
Nagyon jól kidolgozom a tésztát. 10 gr sót felolvasztok nagyon pici meleg vízben. 
Ezt hozzáöntöm a tésztához és tovább dagasztom.
Amikor már nagyon szépen összeállt a tészta, elválik az edény falától, akkor átteszem egy kiolajozott tálba és letakarva fél órát kelesztem. 
A mikro nagyon bevált nekem a tészta pihentetéséhez.

A pihentetés után kicsi liszttel megszórt konyhapultra kiteszem a tésztát és amilyen nagyra tudom - minden oldalról kihúzom (laminálom).  
Két oldalról középre hajtom és óvatosan feltekerem. Visszateszem a tálba és ismét pihentetem szoba hőmérsékleten fél órát.







Ismét kiveszem a tálból a konyhapultra és óvatosan csak ujjheggyel kinyomkodom, két oldalról behajtom és feltekerem. Tálba teszem, lefedem, fél órát pihentetem.


A pihentetett tésztát a tálban hagyom és minden oldalról alányúlva felhajtom a tésztát. Másfél órát ismét pihentetem a mikróban. 


Pici lisztre kiveszem a tésztát és óvatosan kihúzom egy kicsit és ujjbeggyel masszírozom. Két oldalról behajtom, azután alulról és felülről is. Tenyérrel behúzom magam felé addig, amíg egy feszes gombócot kapok. 


Rizsliszttel belisztezett szakajtóba teszem, letakarom, és egy éjszakát pihentetem a mikró sütőben. 

Másnap reggel óvatosan kiborítom a tésztát egy zsírpapírra. Fél órát hagyom pihenni, addig a sütőt előmelegítem. 220 fokon alul-felül sütéssel fogom sütni. A sütő aljára teszek egy vízzel majdnem tele lábast vagy tepsit. A tepsit, amiben sütni fogom a kenyeret szintén beteszem a sütőbe, hogy felmelegedjen.



A megkelt tésztát beteszem a felmelegített tepsibe, bevágom a tetejét és vízzel lespriccelem, betolom a sütőbe. 60-70 percig sütöm.







Ajándékba készült kovászos kenyerem






Ropogós, vékony héjú, nagyon jó állagú kenyérke lett.