2021. február 16., kedd

Gyöngyi leves lassúfőzőben

 




Tanyán nevelt gyöngyit szoktunk venni egyik kedves ismerősünktől. Ebből készül az ünnepi húslevesünk, amit lassú főzőben készítünk el, mert az íze utánozhatatlanul finom lesz.


A lassú főző használatának nagy előnye, hogy mindent egyszerre belekészítünk az edénybe (hús, zöldség, házi vegeta, fűszerek ízlés szerint) és hat-nyolc óra alatt elkészíti az ételt úgy, hogy rá sem kell néznünk, maximum egyszer. Első olvasásra borzasztó hosszúnak tűnik az idő, de nem fogyaszt sok áramot a főző.


High fokozaton szoktam a leveseket indítani és kb. két óra múlva átkapcsolom Low fokozatra. Közben minden más dolgomat, feladatomat el tudom intézni. Nem kell lehabozni a levest, egyszerre megfő minden alapanyag, de nem fő szét. 



Ebben az edényben a húslevesek erősebb színűek és aromásabbak lesznek, mint a fazékban tűzhelyen főtt levesek. 


Amíg főtt a leves, egy kovászos cipót is készítettem. A receptje már fenn van a blogon.


Természetesen a csiga tésztát külön főztem ki hozzá.
Végre rászántam magam, hogy saját készítésű csiga tésztát főzzek ehhez az ünnepi leveshez. Egy adagot sikerült is elkészítenem. 





2021. február 13., szombat

Különleges diós hajtott

 


Karácsonykor és év közben is már évek óta hagyományosan így készítem a diós hajtottat.
A különlegessége, hogy a töltelékbe mindig teszek a nyáron eltett zöld-dió lekvárból. Zseniális, utánozhatatlan ízt ad a süteménynek. 
A lekvár hozzáadása miatt ez a süti kicsit mindig megreped, de az íze kárpótol ezért a kis szépséghibáért. Amikor a ünnepre a családnak sütöm, akkor az egész adagot szoktam készíteni, hétvégén viszont csak a felét. Abból is lesz két rúd beigli.


A tészta hozzávalói 4 rúdhoz: 
  • 50 dkg liszt,
  • 15 dkg vaj,
  • 10 dkg sertészsír, 
  • 5 dkg porcukor, 
  • 2 dkg élesztő, 
  • 2 db tojássárgája, 
  • 1 dl tej, 
  • csipet só. 
  • a kenéshez 1 egész tojás - szétválasztva!
A tejben felfuttatom az élesztőt, kevés cukorral. Amikor felfutott hozzákeverem a két tojás sárgáját és az átszitált liszthez öntöm. Gyorsan simára gyúrom a tésztát az összes hozzávalóval. Amikor összeáll, mérlegen négy egyenlő részre osztom és folpackba csavarva 1 órára a hűtőbe teszem. Puha tésztát kell kapnunk. (Gyorsan kell dolgozni a tésztával, mert ráragad a kezünkre!)



A töltelék hozzávalói 4 rúdhoz:
  • 35 dkg darált dió
  • 25 dkg porcukor
  • 10 dkg mazsola
  • 4 ek. baracklekvár
  • 1,5 dl tej
  • reszelt narancshéj
  • kicsi rum
  • 10 dkg zöld dió lekvár
A diót leforrázom a tejjel és hozzákeverem a többi hozzávalót, majd mérlegen négyfelé osztom. 
Kinyújtom a tésztát és megkenem óvatosan a töltelékkel. Feltekerem és sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. A tészta lekenéséhez használt tojást szétválasztom. Először a sárgájával kenem le hosszanti irányba! Fél órát pihentetem így a beiglit, majd lekenem a fehérjével keresztbe!

Villával megszurkálom a tetejét és 180 fokon 40-50 perc alatt alul-felül sütéssel készre sütöm.





2021. február 12., péntek

Zöldséges rakott







Gyorsan szerettem volna valami finomat főzni. Volt itthon egy kis ez-az  maradék. Abból készült a rakott. 


A fagyasztóban találtam cukkinikockákat egy csomaggal, azt már el kellett használnom, a szekrényben pedig egy kis szárított gomba lapult. Pucoltam néhány burgonyát is hozzá.  Mindent előpároltam.



Megpároltam egy jó maréknyi rizst néhány levél maradék kelkáposztával.


Egy jénai tálat kiolajoztam és abba kezdtem el belerakni a megpárolt zöldségeket. A tetejére került a párolt rizs és a kelkáposzta levél.




Elősütöttem a darált húst, amit közben ízlés szerint fűszereztem (só, bors, házi ételízesítő) Öntöttem alá kevés megmaradt, leszűrt húslevest.


A tetejét megszórtam reszelt sajttal. 


Alul-felül sütéssel 180 fokon sütöttem, amíg a teteje megpirult.

 

2021. február 8., hétfő

Túrós szelet

 





Szilveszter napján egy régi receptet kerestem elő. A túrós szeletet. Viszonylag gyorsan és egyszerűen elkészül, a végeredmény pedig nagyon finom.



Hozzávalók:

A tésztához:


2 egész tojás

3 tojás sárgája

25 dkg cukor

1 dl tej

1 dl étolaj

25 dkg liszt

1 cs sütőpor

3 tojás fehérje




A töltelékhez: 

  • 1 cs túró (én a Lidl-ben vettem két dobozos túrót  50 dkg)
  • 1 Ráma margarin
  • 15dkg porcukor
  • 1 citrom héja
  • 1 vaníliás cukor
  • baracklekvár 


A két egész tojást és a 3 tojás sárgáját habosra keverjük a 25 dkg cukorral, majd hozzáadunk 1 dl tejet és 1 dl étolajat. Ha jól kikevertük, hozzátesszük a 25 dkg lisztet, 1 cs sütőport és a 3 tojásfehérjéből felvert kemény habot. 180 fokon alul-felül sütéssel sütőpapírral kibélelt tepsiben sütjük tűpróbáig. (gyorsan megsül)

A töltelékhez a túrót, a ráma margarint, a porcukrot 1 citrom héját, a vaníliás cukrot kikavarjuk.

A piskóta tésztát kihűlés után kettévágjuk, az alsó lapot baracklekvárral megkenjük, majd a túrókrémet rákenjük. Rátesszük a másik piskóta lapot, porcukorral meghintjük.










2021. február 7., vasárnap

Mennyei kovászos pizza









Érett anyakovász 
Reggel és este etetem: 15gr anyakovászhoz teszek 12gr szoba hőmérsékletű vizet és 20gr réteslisztet. Nem mindig van egyenletes meleg a konyhában (ősszel, tavasszal), ezért a mikrosütőben lakik a kovászom. Ha "gyorsítani" szeretném a munkáját, akkor lezárt üvegben teszek mellé forró vizet. 

A kovász idításánál ugyanezzel az aránnyal készítem az első nap a kovászt. Állandó hőmérsékletre van szüksége ahhoz, hogy megerősödjön. Az első 7 napban a kimaradó kovászt ki kell dobni, mert még nem használható. A nyolcadik naptól lehet használni a kovászt a sütéshez. Természetesen a munkám mellett nem mindig tudok sütni kenyeret, süteményt egyéb tésztát, ezért a naponta kimaradó kovászt meg szoktam szárítani és porrá töröm. Üvegben tárolom. Előfordult már olyan, hogy nem voltam itthon, ezért nem tudtam volna gondozni a kovászkámat. Ilyenkor nagy segítség a szárított kovászt elővenni, amit két napi etetéssel föl lehet aktiválni és süthetünk ismét vele.



Sütés előtt két nappal az anyakovász esti etetésénél öreg tésztát készítek. 30 gr anyakovász és 45 gr szoba hőmérsékletű vizet elkeverek, hozzáadok 75 gr réteslisztet. Jól összekeverem, átgyúrom, ütögetem, majd gömbölyűre formázom, és a tetejét bevágom keresztbe ollóval. Beleteszem egy nagyobb üvegbe. (Később már akkor is működik, ha csak összegyúrjuk a tésztát és üvegbe tesszük.) Reggelre a duplájára megkel az üvegben. 

Ehhez az öreg kovászhoz reggel hozzáadom az anyakovász etetésénél kimaradt 30 gr anyakovászt. Összekeverem és amikor felfut délután használom a tésztához. 

Kenyérsütésnél ez az időbeosztás. 

Focacciánál, pizzánál és egyéb tésztáknál a sütés idejéhez számolom vissza a kelesztés idejét és az öregtészta felfutását. Az IDŐ a legfontosabb a kovászos tésztáknál. Nincs vele sok munka, csak adjunk neki elég időt, hogy ő saját maga el tudja végezni a dolgát.

Ha reggelire sütök focacciát, vagy valamilyen sütit sütök hétvégén, akkor két nappal előtte elkészítem az öregtésztát. Másnap reggel megetetem, még estig hagyom dolgozni. Este összeállítom a tésztát. Reggelig hagyom kelni. Amikor délután vagy este sütök, akkor fordítva időzítem. 

Leírva lehet, soknak és nehéznek tűnik, de ez a legegyszerűbb, amikor már a kovász jól működik. Csak jól kell tudni megszervezni a napokat. Minimális munkával ehetünk nagyon finom házi tésztát minden hozzáadott adalékok nélkül.



Dagasztógépben jól összedolgozom a (autolizálok) 300gr 40 fokos vizet és 450 gr átszitált fehér lisztet. (Kézzel is nagyon jól ki lehet dolgozni.) Letakarva egy órát pihentetem. 

A pihentetés után a tésztához keverem az öreg kovászt. 
Nagyon jól kidolgozom a tésztát. 10 gr sót felolvasztok nagyon pici meleg vízben. 
Ezt hozzáöntöm a tésztához és tovább dagasztom.
Amikor már nagyon szépen összeállt a tészta, elválik az edény falától, akkor átteszem egy kiolajozott tálba és letakarva 8-10 órát kelesztem. 
A mikrosütő nagyon bevált nekem a tészta pihentetéséhez.

Pizza tészta készítésénél a kelesztés után kicsi lisztet még lehet hozzá gyúrni, mert lágy a tészta. Kevés liszt hozzáadásával könnyen kezelhető tésztát kapunk. 
Elosztjuk a tésztát annyifelé, ahány pizzát szeretnénk készíteni. 

Egy adag tésztából akár hat kisebb pizza is készülhet, de utóbb két nagyot sütöttünk.



Az ananászos kukoricás pizza alapja is sűrített paradicsom volt. Rátettem a sonkát, a kukoricát, ananászt, végül sajtot reszeltem rá.





A magyaros pizzára is sűrített paradicsomot kentem, rátettem a kolbászt, kukoricát, kaliforniai paprikát (egy kicsi darab maradt korábbról). Végül a reszelt sajtot. 


Hihetetlenül finom, vékony lett a tészta. 


 

2021. január 28., csütörtök

Krémes gyümölcs szósz



Szeretjük a gyümölcsszószokat sültek, rántott húsok mellé vagy nyáron hidegen hűsítőnek. 
A gyümölcsöt (friss, fagyasztott, befőtt) kevés vízzel csipetnyi sóval fel teszem főni. Amíg felforr elkészítem a habarást. Finom krémes lesz a szósz és ízes, ha pudinggal és főzőtejszínnel készítjük. Ízlés szerint teszek hozzá cukrot és néhány szem szegfűszeget, ánizst, egy fahéjrudat. Összeforralom és hagyom hűlni.

 

2020. december 21., hétfő

Sajtos, magvas tallér

 




Ritkán fogok hozzá a tallér sütéséhez, mert rendkívül időigényes, de mindent megér, mert zamatos ropogtatni való készülhet a család örömére. 
 


Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 30 dkg reszelt trappista sajt
  • 25 dkg margarin vagy zsír (zsírral omlósabb)
  • 1 cs sütőpor
  • 2 db tojás
  • kb 3 dl tejföl (a liszttől függően lehet kevesebbb / több)
  • ízlés szerint só kb 1,5 evőkanál
  • őrölt kömény
  • tökmag


A sajtot lereszelem egy tálba.


Összeállítom a tésztát. A lisztre rászórom a sütőport, elkeverem. Beleszórom a reszelt sajtot, elkeverem a liszttel. Beleöntöm a megolvasztott vajat, zsírt (most felesben tettem bele). Megolvasztom mikróban a tejfölt, hozzáadom a tojásokat, összekeverem és így öntöm a lisztre. Végül belekeverem a fűszereket és a magot.
Könnyen gyúrható tésztát kell kapnunk, ezért, ha szükséges még tegyünk hozzá tejfölt. 


A tésztát kiszaggatom a mérőforma segítségével; kisebb diónyi nagyságú gombócok legyenek.


Tálcára halmozom a tésztát. Van, amikor csak fél adagot gyúrok be, vagy ha nem akarom egyszerre kisütni, másnapig a hűtőben eláll. Ilyenkor letakarom, hogy ne száradjon ki a tészta.


Gáztűzhelyen sütöm nagy lángon. Előtte felmelegítem a sütővasat és az első tészta sütése előtt teszek bele egy pici zsiradékot. Nekem ez az egy gombócos formám van már vagy harminc éve.


Ízlés szerint kisebb-nagyobb tallérokat lehet benne sütni. Amikor szétterül benne a tészta megfordítom a másik oldalára, majd egy tálba kiborítom.


Nagyon sokáig elálló csemege.

2020. december 20., vasárnap

Sósperec - az igazi






Fiatalkorom felülmúlhatatlan, igazi sós perece.  Nagyon finom, ropogós ünnepváró vagy simán hétköznapi sós sütemény. Sok munkával jár, de a végeredmény megéri.




Hozzávalók: 
  • 1 kg liszt
  • 25 dkg zsír vagy margarin
  • ízlés szerint só (kb. egy evőkanál)
  • 1 db tojás
  • 4-5 evőkanál tejföl
  • 5 dkg nyers élesztő vagy 2 csomag szárított 
  • fél csomag sütőpor
  • 2-2,5 dl tej
  • pici cukor


A tejet meglangyosítom, beleteszem a cukrot az élesztőt, összekavarom és a tetejére szórok egy pici lisztet. Hagyom, hogy felfusson.



A margarint meglangyosítom. Hozzáöntöm a szoba hőmérsékletű liszthez, amibe már belekevertem a sütőport.




A tejfölt szintén meglangyosítom és belekeverem a tojást.


Összeállítom a tésztát, minden hozzávalót belekeverek majd dagasztógéppel vagy kézzel kidolgozom és a tálban hagyom megkelni.



A mérőkanál legkisebb darabját használom segítségül, hogy egyforma mennyiségű tésztát sodorjak minden perechez. 



A gombócokból kb 20 cm-es szalagokat sodrok majd formázom. Egyszer vagy kétszer tekerem meg a tésztát, ezzel formázva a perecet.



Amikor elkészül előmelegített sütőbe teszem és 200 fokon világosbarnára sütöm. Félidőben megcsapkodom 1 kanál sóból és 2 kanál lisztből vízzel elkevert mázzal.